Polgár Róbert murakeresztúri polgármester február 20-án egyeztető megbeszélésre hívta hivatalába a településen működő civil egyesületek vezetőit. A tanácskozás célja az volt, hogy erősítsék az önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködést.  A találkozón Polgár Róbert felajánlotta az önkormányzat támogatását az egyesületeknek, és minden vezetőt arra kért, hogy küldjék el a 2020-as évre tervezett programjaikat, aminek a hirdetésében és népszerűsítésében segítséget nyújt majd a hivatal. „Nincsen sikeres település sikeres és gazdag civil élet nélkül. A keresztúri civil egyesületeknek fontos közösség építő szerepük van falunk életében, ezért tartjuk fontosnak, hogy támogassuk törekvéseiket” – nyilatkozta a polgármester a találkozó után. A jó hangulatú, konstruktív egyeztetésen az alábbi egyesületek vezetői vettek részt:

– Közművelődési Egyesület Murakeresztúr – Kovácsné Deák Erzsébet

– Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Pál Attila

– Murakeresztúri Polgárőr Egyesület – Kassai József

– Zrínyi Kadétok Hagyományőrző Egyesület – Kovácsné Kővágó Anna

– Sportegyesület Murakeresztúr – Polgár Róbert

– Muramenti Parasztporta Hagyományőrző Egyesület – Balogh Vilmos

– Murakeresztúri Horgászegyesület – Nagy László

-„Hajrá, Murakeresztúr!” Összefogás a Mura Régióért Egyesület – Zavarkó József

A megbeszélésen nem jelent meg:

– az 56-os Emlékműért Polgári Egyesület – Martinecz Aranka és

– a Muramenti Szent Kereszt Egyesület – Szabó István.