Orgona Vendégház

Orgona Vendégház

8834 Murakeresztúr, Petőfi Sándor út 30.

NTAK regisztrációs szám: EG-20001993

Ha még nem foglalta le szállását, szeretettel várom Murakeresztúron az Orgona Vendégházban!

Vendégházunk kétszintes, mely tágas közösségi térrel nagyobb családok, baráti társaságok számára is ideális pihenést kínál akár 10 fő részére is. Szobáink 2-3 ágyasak (egyszemélyes és franciaágyas) Vendégházunk éjszakai szállás nélkül is igénybe vehető. A közösségi térben légkondicionáló berendezés, tv található, valamint az épület teljes területén ingyen WIFI-t biztosítunk. A konyha teljesen felszerelt, melyben mikró, kávéfőző, vízforraló, hűtő áll rendelkezésre. Vendégeink előzetes egyeztetés után igénybe vehetik az udvaron lévő kemencét, grillsütőt, bográcsot és tárcsát. Igény esetén biciklikkel is tudunk szolgálni. A szállásunk teljesen biztonságos, Vendégeink érdekében óvintézkedést is teszünk. Pl. ózon generátorral való fertőtlenítés, kézfertőtlenítés. Igény esetén arcmaszkot, lázmérőt, alapvető gyógyszereket is tudunk biztosítani. Vendégházunk gyermekbarát, így kisgyermekek részére gyermek étkészlettel, evőeszközökkel, fürdetőkáddal, kisággyal, játékokkal tudjuk az itt tartózkodást kellemesebbé varázsolni.

Fizetési lehetőségek közé tartozik a készpénz, banki átutalás valamint SZÉP kártya elfogadó hely vagyunk. (OTP; K&H, MKB, EDENRED)

Képeket valamint bővebb információt Vendégházunkról a www.booking.com-on és a www.szallas.hu-n megtekinthető „Orgona Vendégház” név alatt. 

Legyen Ön is a Vendégünk!

Tulajdonos:

Pavlicz Lajos Józsefné 

Telefonszám: 06 20 532 44 09
Email: muraorgona@gmail.com

CroatianEnglishGermanHungarianItalian
Skip to content